Jó reggelt mindenkinek!
Most ért véget az M1-en a megemlékezés.
Remélem Ti is néztétek.
Gábrosz, hát én tudnék mesélni. Sajnos a korom miatt is. Az első Illés bulira, Devecserbe egy teherautónyi kiskatonával lógtunk el 1969-ben. Barátnőm édesapja továbbszolgálatos katonatiszt volt, és kirinyáltuk, hogy jutalomból egy csapat katona elmehessen a bulira. Ez nekünk azért volt fontos, mert gardedam nélkül egyikünk sem mehetett és megközelíthetetlen is lett volna a helyszín - Pápán voltunk akkor közéspiskolások -, arról nem is beszélve, hogy a suli engedélye is kellett volna, ami szintén nem volt. Mindenütt lobogtattuk a tagsági igazolványunkat, amit az ottani rendezők álmélkodva néztek, fogalmunk sem lehetett, hogy mi az, így zöld utat kaptunk még az öltözőbe is. Csak a velem egykorúak - bocsika- érthetik meg, hogy ez akkor mit is jelentett . Látni, beszélni azokkal, akiket bálványkényt bámultunk a tv előtt. Fergeteges koncert volt. A második részét a szinpad sarkáról néztük végik, két beállított székről. Elmondhatatlan, mit jelentett ez nekünk.
Másnap - lehet nevetni - a suliban egymásra néztünk és a kérdés csak ennyi volt "ugye te sem mostad meg az arcod?" Nevetségesnek tűnik ennyi év után, de akkor ez halálosan komoly volt. Egy-egy puszi tőlük mindent jelentett. Arasznyira a föld fölött lebegtünk.
Aztán volt utána egy pápai koncert is a következő évben. Ott már hazai pályán voltunk. Belopakodtunk a várkerti szabadtéri szinpadra és az egészet feldiszítettük vadvirágokkal,-igen fáradságos munkával- ami miatt másnap majdnem le is buktunk (ez már a koncert napja volt, akkor ugyanis plakátokkal jelentünk meg, amit az ő tiszteletükre készítettünk az éjszaka folyamén és éskirajzszögeztünk a szegényes kis öltözőkbe.
Hogy mi volt a lebukás? A pakátok láttán első számú gyanúsítottak lettünk, ami jogos is volt, de nem mertük vállalni tettünket. T.i. arra nem gondoltunk, hogy - nyár lévén - másnapra a rengeteg virág szeméthalmazzá változott, amit a takarító és rendezőtársaság nem igen díjazott. Hát igen.... Ez a zenekar életem meghatározó élményeit adta. A barátnőm innét Pestről érkezett hozzánk (Pápára költözött szüleivel). Amikor a mellettem lévő üres padra lehuppant a suliban, gyanúsan méregettem, mire ő beszólt "Illés vagy Omega?". Mondtam Illés. Ettől a perctől mi elválaszthatatlanok lettünk. Most már az úgymond az "ellentábort" is szívesen hallgatom, de akkor az Illés volt az Isten. Vérremenő viták voltak a táborok között. És hát a mi szívünkben ez a rajongás nem múlik el soha. Még csak annyit, suli után felköltöztem azonnal Pestre és az első utam a Főv. Műv.ház volt. Nem véletlen. A lányom már ezen a zenén nőtt fel. Neki ez úgy mond alap. (Tőle kaptam a jegyet a Szigetre és együtt csápolt és énekelt velem az első sorokba)
Bocsika, ha volt akit unattam.
Még csak annyit, hogy a barátnőmet azóta sajnos szem elől veszítette. Először én költöztem el Pápáról, évek múlva Ő is, de azt már nem tudom hova. Talán ezt az oldalt ő is nézegeti, ha igen kérem jelentkezzen, hiszen magára ismer. (Az iwiw-en is kutattam, de hiába) Ha valaki pedig tud róla és ismeri kérem, nekem segítsen őt megtalálni! Kuris Katalin a lánykori neve és most 53 éves.
Köszi, hogy meghallgattatok.
|
Egyébként én érdekes családból származom: anyum Illés, apum Omega táborból való
Éljen a Béke