| Én is voltam énekkari tag, de ez a történet erősen bizarr volt. Az általános sulinak volt egy énekkara. Inkább ne lett volna, illetve rendelkezett volna hozzáértő karnaggyal. Egy énektanári diploma még nem biztos, hogy elég ehhez, ez feketén-fehéren ki is derült. Nos, ez az énektanárunk (felsőtagozaton minden osztályban ő volt az énektanár) tipikusan az "apenia dolorosa" nevű kórban szenvedett, ennek megfelelően furcsa dolgokra ragadtatta magát. Mint az iskolai énekkar vezetője kitalálta, hogy aki zeneiskolába is jár, annak kötelező a énekkarban való részvétel. Mondtam neki, hogy szívesen megtenném, de a próbák pont akkor vannak, amikor én néhány kilométerrel odébb a zeneiskolában épp szolfézs vagy zongoraórán vagyok. Mondta, hogy ez őt nem érdekli, tegyem át az óráimat (lehetetlen, kutya farok általi csóválása). Hozzáteszem, ez az énekkar a Himnuszt nem volt képes rendesen előadni, hamis, szétesett társaság volt. Na, lényeg a lényeg, hogy ebben a diktátumban maradtunk, én nem jártam az énekkari próbákra. Aztán eljött egy november 7. talán, csíkos pólóban feszítő osztálytársaim próbálták szimulálni az Auróra fedélzetét, engem meg berángattak az énekkarba, mondván kötelező. Mit ne mondjak, playback lett az egész, hát most komolyan, fogalmam se volt, milyen dalok lesznek, én melyik szólam lennék, stb. Kész röhej volt. Aztán félévkor csak 4-est kaptam énekből, noha minden dolgozatom hibátlan volt, e téren ahhoz az anyaghoz képest nem lehetett fogást találni, node hát "nem jártam énekkari próbákra". Asszem, ez volt az egyetlen alkalom, amikor Fater (szülői értekezletek kivételével) bement a suliba... Többet nem került szóba az énekkar és hogy nekem hova kellene járnom. Úgy általában, semmi nem került szóba többet az énektanár és köztem.
|
