Az utóbbi hónapokban megjelent és meg nem jelent hírek, információk és vélemények keltette vegyes érzésekkel és határtalan kíváncsisággal mentem el tegnap az Arénába az Illés Lajos emlékkoncertre. Előrebocsátom, hogy nagyon hiányoztak a színpadról az egykori (milyen furcsa ezt a szót így leírni) zenésztársak, Levente, Szabolcs, Tini és Zsuzsa. Én lennék az egyik legboldogabb, ha láthatnám,hallhatnám még őket együtt, de tudom, ez csak álom, lehetett volna. Megérkezvén, lehangoló látvány volt a kb. harmadarénányi közönség. Miután elkezdődött a koncert, rá kellett jőjjek, nemhogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha huszon-harmincéves fiatalok szólaltatják meg a negyven-ötven év közötti dalokat, hanem kifejezetten jól szóltak, erős, tiszta hangú, egyéni hangszínű énekesek léptek föl többek között Kárpátaljáról és Erdélyből. A hangosítás kiváló volt, nagyszerűen szólt, nem véltem felfedezni, hogy az ének vagy valamelyik hangszer elnyomta volna a másikat vagy elúszott volna. Abban sincs semmi kivetnivaló, ha az ismert és nagynevű pályatársak éneklik társuk, jelen esetben Lajos számait, ez egy újszerű kezdeményezés ld. pl. Magyar Dal Napja. Benkóék Óh, kisleány feldolgozása Nagy Iván énekével és a Bergendy fivérek Szemétdomb előadása határozottan szellemes és vidám volt, mondjuk egyik dal se annyira szomorú eleve. A Brothers testvérek  nekem kevésbé tetszettek, de lehet, hogy másoknak igen, nem vagyunk egyformák. Azt is megszokhattuk már, divatba jött, hogy beat-rockzene szimfonikus kísérettel szól, itt is nagyon jól el volt találva. Összességében az volt a benyomásom, hogy ez a koncert nem az Illés együttesről, hanem Illés Lajosról szólt, nem akart egyfajta nosztalgiakoncert lenni, mely kifejezésben semmi rosszallás nincs, nekem egyáltalán nem lett volna ellenemre az se, ha az lett volna. A koncert majdnem nettó háromórás volt, szünet nélkül, negyed nyolckor kezdődött és néhány perccel tíz óra előtt ért véget. A végén megérdemelt volt a vastaps. Én nem bántam meg, hogy elmentem, sőt, nagy élmény volt számomra.
|
