" Az elmaradt kézfogás.
Előre bocsátom magamon kívül senkit nem hibáztatok.
Az illemkódexet állandóan a hónom alatt hordom, most mégis teljes csődöt mondott a viselkedésem.
A fizikai és lelki felkészülés alatt, mármint az Illés klubra, nem gondoltam, de a helyszínen, konkrétan az FMH-ban beugrott az agyamba,hogy amikor Leventének átadom a palack szekszárdi rozét, tiszteletem jeléül, (Tolcsvay Lászlónak és Németh Oszkárnak is , egyébként nagyon örülők hogy Oszi is dobolt egy jót, és Laci kifogástalan műsorával színesítette az estét) azt egy kézfogás is kísérheti. Pont akkor léptem Leventéhez ezzel a szándékkal, amikor gondosan becsomagolt szendvicsét kibontotta és belekezdett az elfogyasztásába. Ezért természetesen a kézfogás elmaradt, amit egy újmódi köszöntéssel helyettesítettünk, nevesül, az öklünk, kézfej utáni részét összekoccintottuk. Az Illés zászlóval való fotózkodás is sutára sikerült (másokat megzavarva, rosszkor léptem be a „képbe”). Történt ahogy történt, ezt már nem lehet megváltoztatni. Ha a kézfogás megtörténik, akkor most nem mondanám el, annak a rövid időtartamába sűríthető emlékképeket.
…Tehát 12 éves voltam, amikor Szörényi Levente első publikált szerzeményét a Városliget jegén korcsolyával a lábán Koncz Zsuzsa , tv műsorban bemutatta. (Ennek a szerzeménynek az engedélyezése is megérne egy misét.) Zsuzsát már ismerte az ország a Ki mit tud? –ból. Leventéről ugyan ez, már mint az országos ismertség, egy viszonylag szűk körben mondható el. ( Ebben és abban az együttesben bontogatta szárnyait. Mondjuk ki, tehetségtelen jelzővel senki nem illethette.) A Rohan az idő példátlan gyorsasággal lett sláger. Aki a tv-adás után még egyszer hallotta már énekelte is. Akkor még nem tudtuk, hogy egy Isten adta tehetség sikerútja kezdetének vagyunk szem és fültanúi. Az igazi országos sikert Leventének az Illés együttes „magyarításai” hoztak. A Liverpool-i gombafejek világra szóló találmánya, ha szűrőkön keresztül is, de megérkezett kishazánkba.
Illésék felismerték vagy és megérezték, hogy a beat zenére éhes fiatalok nem csak a dallamra, hanem a szövegre is fogékonyak voltunk, ezért az Utcán, az Óh, mondd, és az Itt állok egymagam, első magyar szövegű Illés számok fantasztikus sikert hoztak. Ezt neveztem az előbb „magyarításnak”, tehát a beat magyarításának. Ebben első osztályú szerepe volt a szövegírónak. Bródy János telitalálat történeteiben magunkra ismertünk és nagyon bejött a közvetlen „hangnem”. Azóta, a köztudatban a Szörényi-Bródy „cégér” beégetődött. Levi és Tini ez a zseniális szerzőpáros hihetetlen sok szerzeménnyel ajándékozott meg minket. Ha közben volt köztük nézeteltérés vagy durci-murci akkor mi van? Hülyeségekkel nem foglalkozunk. Jelentkezzen az, akinél ennyi idő „együtt élés” alatt nem csörömpöltek még tányérok!
Ebben az időben alig vártam az IM havi megjelenését, amiben az aktuális hónap slágerlistáját böngészhettük. Ezen a listán az Illés együttes, bár én inkább zenekarnak hívtam (erről majd később beszélek) mindig előkelő helyet, több esetben helyeket foglalt el. A magazinban olvashattam egy kis pletyit, történetet a fiúkról, képeket is láthattam róluk. A történetíróktól tudhatjuk a rendkívül kalandos zenekari életüket, de én most saját benyomásaim, élményeim alapján beszélek. Szóval, már akkor tudtam, hogy én még ilyet nem hallottam soha, mondjuk úgy, hogy a magyar könnyűzenében. Különlegesen hangszerelt, teljesen új dallamvezetések, nekem szóló szövegek. Nem véletlen hogy 68-ban én is Illés klubtag lettem.
16 éves voltam. A most szombati Illés klubban éppen az ugrott be amikor MIEZ elég jól nyomta Rock and Roll Rézit, (a zenekar az új számokat az Illés klub alkalmain mutatta be) Levi az első bemutatón még papírból énekelte a szöveget, ami még családiasabbá tette a dolgot. Emlékszem milyen sokáig nézegettem a Majakovszkij utcai műszaki bizi kirakatába azt a szürke, műanyag dobozos, elemes, „levehető fedelű” (de tényleg) lengyel Fonica lemezjátszót, aminél a világon semminek nem volt „fább” hangja, 530,- Ft-ért. De amikor összejött az esztergályos inasi ösztöndíjamból a rávaló, saját magam lejátszhattam, amikor én szerettem volna, a Nem érdekel amit mondsz/Eljöttél kislemezt (ahányszor csak akartam), nem volt határ! Bocsánat, a Góliát rúdelemek azért határt szabtak. Tehát az Illés zenekar. Az Illés zenekar koncertjei számomra mindig magasztos, emelkedett hangulatú eseményt ígértek, és ezeken kellő izgatottsággal feszült érdeklődéssel jelentem meg. Igazi koncertek voltak. Maradandó élményt nyújtottak. Nem csak az Erkel színházban, vagy a Zeneakadémián de még az Ifi parkban is a „csilláron lógtunk”. Az Illés zenekar előadásmódja is sajátos volt, és ez sugárzott át a közönségre. Rendkívül fegyelmezetten, nagy biztonsággal adták elő a számokat, de micsoda ikonikus számokat. A Nem érti más csak én, Levente a 12 húrossal, Bródy a torzítóssal, mértani pontossággal helyén voltak a hangok, még most is libabőrös leszek tőle, az Eltávozott a nap utánozhatatlan fejhangjai, a népies hangszerelésű Sárgarózsa, vagy például az oratóriumszerű Kisvirág. Sorolhatnám. Ahogy mondtam minden hang a helyén volt hibátlanul, mérnöki pontossággal, és mégsem volt „gépzene”. Mindjárt megmondom, hogy miét nem. Ez Levente hihetetlen szuggesztív előadói mivoltából, képességéből, tehetségéből ered.(Félre értés ne essék a többi zenekartagokról is őszinte dicshimnuszokat tudnék mondani, egytől egyik, játékuk kifogástalan és nagyon kedvelem őket.) Ahogy ő levezényli, és szemmel láthatóan irányitja és még élvezi is az egész koncertet az felülmúlhatatlan. És még az énekéről nem is beszéltem.
Komolyan mondom én már akkor így írtam volna a plakátokat: Beat koncert, előadja az Illés zenekar, vezényel Szörényi Levente. Azt nem lehet elmondani, hogy ez milyen különleges dolog. Én magamból indulok ki, de tudom, hogy rendkívüli hatással van az egész közönségre, szinte megbabonázza őket. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a most szombati Illés klubbon úgy alakult, hogy Levente nem lépett színpadra (őszinte sajnálatunkra) az ő nem mindennapi különleges hatása a közönségre így is egész végig ott lebegett a teremben. Félszemmel mindenki az ő mozdulatait, a zenére, eseményekre való reakcióit figyelte. Ez van, nagyon hiányzik a színpadról!
…Most valahogy úgy érzem, hogy megtörtént a kézfogás.
Mindenkinek sok boldogságot: Zoli "
|
