Alapvetően egyet tudok érteni ezzel a megközelítéssel, különösen ami a környezeti hatásokat illeti. Ahogy Moldova írta: nem mindegy, hogy ha a gyerek otthon nekiesik a polcnak, egy fedő esik a fejére, vagy egy Dante-kötet! 
Azt elég pontos megállapításnak érzem, hogy a tanulás lerövidíti az utat ahhoz, amit az emberiség már kitalált, bár azért az a veszély megvan benne, hogy így nehezebb lesz más/új eredményre jutni, mint amire a többség eddig jutott - magyarán elveszíthetünk valamit, amiben ott van a forradalmi újítás lehetősége. Pl. Schönberg sem állhatott volna elő a dodekafon megközelítéssel, amit a jövő századok új zenei alapvetésének szánt - más kérdés, hogy ebből nem valósult meg semmi. Túlbecsülte volna magát? Nem: a jövőt becsülte túl.
Azt is gondolhatnánk, hogy korszakos zsenik számára a tanulás bizonyos fokon túl legalább annyi veszélyt rejteget, mint amennyi lehetőséggel kecsegtet, de hát korszakos zseniből - a definícióból következőleg - igen kevés van. Mindenki más jobban teszi, ha éjjel-nappal tanul...
|
