Édesek vagytok lányok.
A korkülönbség persze mit sem számít, de gondoljatok csak bele, ők az én korosztályom. Anno nem volt olyan széles a paletta, mint most a zenekarok berkeiben, de a zenéjük olyan igényes, magas színvonalú volt (már bocsánat), ők egyedül többet értek, mint a mostani összes zenekar alkotása együttvéve. Minden szavukat, mozdulatukat figyeltük, lestük. Erről szólt az életünk. Mondjátok, a Levi alacsony, mi a szent esküt is letettük, hogy van vagy 170 cm, pedig tudtuk, nem igaz. De nekünk ők voltak az ISTEN. Abban az időben az együttes valamennyi tagjába szerelmes volt valaki. Barátnőm pl. Kati, a Levit imádta. Gondolhatjátok, milyen nagy mellénnyel járt, mikor meghallotta legelőször a "Kati jött" c. dalukat. Hajtépésre csak azért nem került sor, mert elválaszthatatlan barátnők voltunk és én különben is szegény Lajost imádtam. Képzelhetitek azt a rózsaszín ködöt, ami az én agyamat borította el akkor, mikor visszakaptam tőle azt a zsebkendőt, amibe az izzadtságcseppeket törölte le az arcáról.(T.i. odarohantam hozzá a zsebkendőmmel, mikor az Ó Kisleányt énekelte). Voltam akkor 15-16 éves? Aztán édesanyám (aki nagyon szigorú volt, "minősítette" az ereklyémet, a "viselkedésemet" csak azért nem, mert a részletekbe nem mertem volna beavatni. Azt a dührohamot ami akkor kapott el, mikor a "kincsem" a mosógépbe "kitisztult", minősíteni sem lehet. Életem legnagyobb dilijét akkor vertem le. Azt hittem belehalok. Az egyetlen kézzel fogható emlékem tőle, és ettől fosztottak meg. Hát mit ragozzam tovább?
Aztán a viharos érzelmek az évek multával csendes szeretetté szelídültek és az együttes valamennyi tagja iránt érzett kitörölhetetlen rajongássá vált. Megmaradt a zene szeretete, hatalma, ami végtelen, örök. Megmaradt a sok butácska, de gyönyörű emlék. És jó megosztani azokkal, akik ezt meg is tudják érteni. Például Veletek.
|