Színváltás: |
|
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2011.01.22 21:02:58 (Szo) 20224. |
Hatalmas élmény volt számomra a pénteki miskolci ILLÉS klub! A lényeget István már összefoglalta, én csak egy sima néző szemszögéből egészíteném ki a beszámolót. Örs valóban meglepődött, hogy a MIEZ eljátszotta az "Ez az életem"-et, azt mondta, ez volt az első rendes élőzenekari bemutatója ennek a nótának. Nagyon tetszett mindkét beszélgetés, nem hallottam eddig Örsit ilyen részletesen beszélni a zenei karrierjéről. Mesélt az Első emeletről, a szólólemezekről, végre nem csak a "faterről" kellett nyilatkoznia. Utána Levente ült a helyére, élvezettel sztorizott. Elmesélte, hogy indult el a zenei pályája, hogy fedezte fel őt Bergendy István, hogy zenélt Németh Lehellel és miként kérte el magát a főnökétől, hogy el tudjon menni egy-egy felvételre. Az emlékezést zenei bejátszások is segítették, amiket Levente érdeklődve hallgatott és már dúdolta is a gitárszólót. A dedikálás után Örsi is beszállt dobolni, vokálozni. Nagy élmény volt őt örömzenélés közben látn, hallanii! Nagyon örülök, hogy ott lehettem, Istvánnak és a MIEZ-nek köszönet a felejthetetlen estéért! Bravo Miskolc!!! |
|
Előzmény: 20221, Jelbeszéd |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2011.01.22 00:17:48 (Szo) 20221. |
Szép estét Mindenkinek! Most értünk haza a miskolci ILLÉS klubból. Ha azt mondom, hogy nagyon jól sikerült, akkor ezzel nem mondtam el semmit... A két vendég jól érezte magát, és gratuláltak a rendezéshez... Amióta működik a klub, 2006 óta, még soha nem voltak ennyien... csak saccolni tudom, hogy legalább kétszázan... Először a MIEZ játszott fél órát, mintegy hangulatkeltőnek... a végén még Őrsnek is kedveskedtek egy dallal, ami az első lemezén a címadó szerzemény. (Ez az életem) ...ez Őrsöt nagyon meghatotta... azt mondta, ilyen meglepetés még nem érte. Ezt követően beszélgetés volt a két vendéggel "Amikor én még kissrác voltam" címmel... vagyis főleg a gyermek és ifjúkorukról... és semmi Illés és Fonográf nem volt.... Közben a kivetítőn képek mentek és zenei bejátszások. A szünetben Levente és Őrs dedikált... mindenki aláírathatott mindent... Majd a MIEZ következett... és jött a meglepetés! Őrs beült a dobok mögé, három szám erejéig ő volt a MIEZ dobosa. Eljött Őrs felesége, és kislánya is. Nagyon jó volt a hangulat, még a kis Szellő is táncolt a nagyapja ölében... A Bp-i klubosok közül csak Zsófival találkoztam... Röviden ennyi... Legközelebb február 25-én lesz Miskolcon ILLÉS klub. |
<< 1 >> |
|