Háááát.... erre is jó ez a Fórum, hogy az ember (sajnos) a szomorú híreket is megtudja...
Az életben egyszer volt alkalmam találkozni Zoli édesanyjával, Edit nénivel, amikor 1999 őszén az Új udvar üzletházban volt egy Illés kiállítás. (Ott volt Zoli és Tini) Edit nénivel beszélgettem, s amikor kiderült, hogy kollegák vagyunk, elmesélt pár sztorit...
Hadd osszak meg Veletek egyet...
1951-ben Zoli abban az iskolában volt első osztályos, ahol az édesanyja is tanított. Valami tiltakozó békegyűlést rendeztek (akkor ez nagy divat volt...) az iskolában és hozzá lehetett szólni. Egyszer csak egy kis elsős jelentkezik... Edit néni azt mondta, hogy mikor meglátta, hogy Zoli, elállt a lélegzete.... Ha ez a gyerek valami hülyeséget mond, neki vége... És Zoli felállt, és azt mondta: Mi gyerekek is azt szeretnénk, hogy béke legyen! Taps, minden.
Másnap hívatják mamát és fiát az igazgatóhoz... Bemennek, a kissrácot megdícsérték, és azt mondták kérhet valamit. Zoli körülnézett, és meglátott a szekrény tetején egy dobot, amit az úttörők használtak. Az volt a kérése, hogy arra rá szeretne ütni... Levették, ráütött egy nagyot a dobverővel, és boldog volt...
Azt nem mondta Edit néni, azt már csak én teszem hozzá, hogy itt indult a dobos karrierje...
Ennyi a történet, és köszönet Tóth Áginak, hogy megosztotta velünk e szomorú hírt...
|
