Elfogadva és tiszteletben tartva a véleményedet, az alábbiakban szeretnék némiképp vitatkozni.
A Tini sokszor elmondta, hogy nem költő, ő énekelhető, ritmusos dalszövegeket ír. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy egy zene nélküli szöveg első olvasatra furcsán hat Tőle - én pl. már hallottam ezt a dalt zenével együtt, és úgy teljesen más, sokkal jobb. Mindig veszélyes egy dalt először csak a szövegén keresztül megismerni, az esetek döntő többségében ugyanis először keletkezik a zene, és csak utána a szöveg - nem véletlenül.
És ettől függetlenül is más a véleményem a Nyugger dalról: én még mindig csodálom, hogy egy rezignált, sokat megélt, aktív közszereplő még mindig tud ilyen elegáns, elmés, stílusos lenni, ebben a szövegben is felismerhető az kreatív, laza elegancia, ami mindig is jellemezte a műveit. Nyilván nem mindegyik dala ugyanolyan, de szintén ő mondta, hogy a gyerekek sem egyformák, a szülők mégis ugyanúgy szeretik őket. Végül pedig: ugyan ez nem mértékadó, de vedd észre, hogy még egy olyan szövege is, amilyet Te nem ítélsz jónak, mennyivel színvonalasabb, mint a mai átlag. És az is biztos, hogy az új lemezen kiváló szövegek lesznek, mert most megint van elegendő inspiráció számára.
|