Fórum - Illés Klub - Vendégkönyv | |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.12.03 15:52:42 (H) 23189. |
Egy blogbejegyzésből idézek: "Megmondanák Szörényinek, ki rendezhet István, a királyt". "...egy KDNP-s képviselő leváltását kezdeményezte Bátyai Edinának. A kiegészítő magyarázatok között természetesen homályos utalások történtek bizalomveszésre, végső érvként felbukkant a műsortervvel való elégedetlenség és Alföldi Róbert neve is. Annak ellenére, hogy valami egészen abszurd koalícióban a szakmai szervezetek a szegedi-csanádi püspökkel valamint a Szörényi-család tagjával és az István, a király jogainak kezelőjével, Rosta Máriával karöltve érvelnek a művészi szabadság, a szakmai szempontok és Bátyai Edina mellett, mégis azt a Kelemen Csabát akarja a Fidesz fél évvel Bátyai mandátumának lejárta előtt idehozatni, aki korábban képes volt Dörner György pályázatát és Tarlós István döntését duplanyelvvel megvédeni. Az elmúlt 10 évben Alföldi kiemelkedő sikerrel szerepelt a Bátyai által igazgatott Szegedi Szabadtéri Játékokon, ezért is dönthetett úgy a Szörényi-Bródy kettős (igen, az a Szörényi aki mindenki megdöbbenésére pár hete nyíltan méltatta Alföldit, a művészt), illetve a a jogokat kezelő családtag, Rosta Mária, hogy rá, illetve a Szegedi Szabadtérire bízza a 30 éves István, a király rendezését. Rosta Máriát aki kicsit is ismeri, tudja róla, hogy egy tank, aki ha fejbe vesz valamit, végigviszi. Márpedig ő közel tíz éve fűzi Alföldit, hogy rendezze meg az Istvánt, de Alföldi csak most mondott neki igent. Szóval ha nem Alföldi rendez jövőre a Szabadtérin, akkor senki se fog, hiába dobták be Koltay Gábor nevét. Rosta Mária (aki egyébként Szörényi Szabolcs felesége) ugyanis előbb fogja más helyszínre vinni megrendeztetni az Istvánt Alföldivel, mint hogy ezeknek a kontár kultúrbarbároknak a kezébe adja a művet. A műnek ugyanis, kvázi-jogállamról lévén szó, vannak jogtulajdonosai, akik eldönthetik, ki játszhatja-rendezheti az alkotást. Márpedig, bármennyire is szar érzés a Fidesznek, a Szörényi család Alföldi mellett döntött, és bár elképzelhető, hogy a magántulajdon védelmében a MANYUP után az István, a király jogait is államosítja a Fidesz, kurvára ciki lesz majd kimagyarázni nekik azt, amikor legközelebb Szörényi Levente Bródyval párban szólal fel a Milla-tüntetésén". Ehhez én már nem tudok és nem akarok hozzáfűzni semmit. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.29 10:53:36 (Csü) 23153. |
Különleges zenei est részesei lehettünk tegnap este. Jól volt összerakva a program. Anti Thomas összekötő szövegein jól szórakozott a közönség, a zenei összeállítás is egy átfogó képet nyújtott a zenekar pályafutásából. Én szívesen hallgattam volna még tovább őket. Tolcsvay László és Anti Thomas szájharmonika kettőse elképesztően jó volt, látszott rajtuk, hogy ők is nagyon élvezik ezt a fajta játékot. Bródy Tini is humoránál volt, a dalok szövege most is aktuális. Németh Oszi kezei alatt nagyon szólt a dob. Igazi, jó zenei csemege volt az este. A technika ördöge azért incselkedett a zenészekkel, mert időnként besípolt valamelyik erősítő, és ez rontott a zene élvezetén. Jól képzett, profi zenészeket hallhattunk. Kár lenne, ha befejeznék ezt a fajta zenélést. Olyan profi zenészek, mint Móricz Misi, Bartha Tibor, Anti Thomas nem hagyhatják abba csak úgy egyik napról a másikra ezt a fajta zenélést. Sokkal tehetségesebbek ők annál, minthogy ezt a tehetségüket eltegyék a sublót alsó fiókjába. Más zenekarok életében is előfordult már, hogy egy tag belefáradt, megunta és kiszállt a bandából. De attól még a zenekar él! És egy embert könnyű pótolni. Az esten jelen lévő nagy számú közönség jelenléte igazolja, hogy igény van erre a fajta zenélésre. Ha számít a véleményem, én támogatom, hogy a banda zenéljen tovább. És biztos vagyok benne, hogy más is így gondolja, aki ott volt tegnap este. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.27 21:01:17 (K) 23139. |
Bíró Pista! Nélküled el sem kezdik az előadást ![]() |
|
Előzmény: 23134, birópisti |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.26 16:30:09 (H) 23131. |
Indiánnak születésnapja alkalmából én is minden jót kívánok. ![]() Hiányzol Indián!!!!! |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.15 16:52:51 (Csü) 23075. |
Kicsit megkésve, de sok-sok hosszú boldog évet kívánok Neil Young-nak, aki annak idején a Woodstock-i fesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Kanadában nagyon népszerű és a 2010-es Vancouveri Olimpia záróünnepségének egyik ünnepelt fellépője volt. Nézzétek meg az ott készült felvételét. http://www.youtube.com/watch?v=3iHilRqOLx8 |
|
Előzmény: 23062, Illésfan |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.15 18:28:16 (H) 22910. |
Megnéztem a linket. Nagyon jó!!! Már alig várom a koncertet. Nekem már megvan a jegyem!!!![]() |
|
Előzmény: 22909, skubicsek |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.11 06:54:37 (Csü) 22885. |
Tibi! 1 db NOcoMMent jegyre jelentkezem. Köszi. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.09.26 20:48:14 (Sze) 22757. |
Szeptember 28-án este 8 órától a Backstage Pub (Városligeti fasor 44.) tetőteraszán a Black Birds együttes koncertet ad a megszokott profi előadásukban. Jó bulinak ígérkezik, aki teheti, jöjjön el. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.09.26 20:35:11 (Sze) 22756. |
Mező Pistának is jó egészséget, hosszú életet kívánok. Sok sikert a Miskolci Illés Klub vezetéséhez. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.09.26 20:34:05 (Sze) 22755. |
Szörényi Szabolcsnak születésnapja alkalmából minden jót kívánok. Csatlakozom Myki hozzászólásához, hogy a leghosszabb életűeknek van a legtöbb születésnapjuk. Remélem a következő 20 év is így telik el. ![]() |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.09.07 20:46:39 (P) 22622. |
Szívesen látnánk benneteket az új FMH-ban. |
|
Előzmény: 22617, Kosztya Laci |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.08.28 14:08:21 (K) 22557. |
Gostonnak névnapja alkalmából minden jót kívánok. ![]() |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.08.10 19:15:29 (P) 22500. |
Utólag is nagyon boldog névnapot kívánok a "Bybyke" név alatt író Kozma Ibolyának névnapja alkalmából. Még beleférek a 8 napba. A dvd-t nálam van, vigyázok rá. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.08.07 20:50:56 (K) 22487. |
Magyar Dal napja! Én ott voltam! Sajnálom, hogy nem találkoztam Illés klub tagokkal. De bízom benne, hogy ott voltak. Egész délután a tűzőnapon rendületlenül álltunk a színpad előtt. Nagyon jól megszervezett, lebonyolított koncertet láthattunk. Nagy nevek, zenekarok léptek fel, akik a legismertebb dalaikat játszották. Jó volt ott lenni. Érdekes volt, hogy egy olyan ifjú korosztály is képviselte magát, akik még szerintem nem is éltek akkor, amikor a nagyok a fénykorukat élték. És nagyon jó volt látni, hogy kívülről fújták a dalokat. Természetesen nagyon vártam Levi fellépését. Jól sikerült Charlie-val a közös zenélés. Utána Bródy is fellépett néhány szám erejéig, és Koncz Zsuzsával is elénekelt egy számot. Megjegyzem, óriási sikerrel. A megszokott páros hozta a formáját. Nagyon jó buli volt. Sajnálhatja az, aki kihagyta. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.07.31 15:17:01 (K) 22476. |
Isten éltessen sokáig Oszi! ![]() |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.07.28 08:25:16 (Szo) 22456. |
Szörényi Szabolcsnak névnapja alkalmából jó egészséget, hosszú életet, további sok sikert, jó kedvet, még több kis vonatot, újabb szerzeményeket kívánok. ![]() ![]() ![]() |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.07.23 14:08:59 (H) 22437. |
Ha az égiek is úgy akarják, akkor én is mennék. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.07.23 14:07:30 (H) 22436. |
Eszterke! Ne számold el magad. Nem szeptember 29, hanem augusztus 29. Le ne maradj róla. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.07.06 07:01:00 (P) 22385. |
Tegnap este a Duna World Rocklexikon c. műsorában Szörényi Levente volt látható. Az egy órás műsorban átfogó képet lehetett látni egész életéről és munkásságáról. Jó volt látni a régi bejátszásokat, és hallani a hozzájuk fűződő történeteket. |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.06.28 09:18:00 (Csü) 22372. |
Szörényi Leventének névnapja alkalmából minden jót, sok sikert kívánok. ![]() |
<< < 10 11 12 13 14 15 16 17 18 > >> |
|