skubicsek | Válasz erre (^) (>) (f) 2018.01.01 19:04:16 (H) 26469. |
ECHO zenekar legendás tagjai a Classic Beat Band BEAT ÜNNEPÉLY A TÖREKVÉSBEN buliján 2017-12-29 http://www.youtube.com/watch?v=Mw9goQ7usVE A ma már klasszikus beat-történet legendás csapata és a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó zenekara az Echo együttes volt. 1962-ben alakultak Tájfun néven, de csak 1963-ban vették fel az Echo nevet. A három frissen végzett gépészmérnök, Szilvásy Zsolt, Markó József, Tamás László, és az orvostanhallgató Lelkes Zoltán voltak az alapító tagok. Később csatlakozott hozzájuk Varannai István, Ő komponálta a dalaik többségét. Az Echo együttes erőssége és érdekessége volt, hogy az addigi hagyományos beathangszereken kívül megszólaltatták a hárfát, a hegedűt és a skót dudát is. A Gondolsz-e majd rám? c. daluk 1967 végén felkerült a slágerlistákra, s több hónapon keresztül ott is maradt. Sőt, idővel igazi örökzölddé vált itthon és a környező országokban egyaránt. Az együttes ezzel végleg beírta a nevét a magyar poptörténetbe. 2017. december 29-én Tamás László, Varannai István és Markó József fellépésével meggyőződhettünk arról, hogy az Echo együttes billentyűs-frontemberének hangján nem fogott az idő és a zenekar legendás tagjaival valóságos időutazásban vettünk részt. |
<< 1 >> |
|