Lehet, hogy csak az elvakult rajongás maradéka serceg a világot (=világosságot) hordozó mécses kanócának fogytán az utolsó pislákolását kísérve, de kihallik belőle, hogy a hatvanas évek máig élő és ható zenei produkciói közül az Illés életmű az, amelyre a végső sötétség beállta előtt még egyszer pillantásunkat rávetnénk.
Bennem ez érlelődött meg az eltelt évek, évtizedek alatt, és amíg érzek és lélegzem, boldogságot jelent az Illés nevét hordozó társasághoz tartozni. Ahogy már korábban mondtam, nekem az eddigiek is nagy ajándékot jelentettek, és ha bármilyen formában tovább "élhetünk", az különösen nagy öröm lenne.
Tibi és Indián mindenesetre köszönetet érdemel, ahogy mindenki, aki részt vállalt a szervezésben, lebonyolításban, a nagyérdemű szórakoztatásában, a "zéró toleranciás" zenei igényességű előadásokban. Köszönöm (én is)!
|
