Úgy látom elindítottam egy lavinát, már ami a katonaságot illeti. Természetesen erről mindenkinek meglehet a maga véleménye. Azért ne felejtsünk el néhány dolgot.
1. Aki nem önként ment oda, az senki sem szerette. Én sem. Vágtuk a centit, és a leszerelés előtt egy nappal is gyalog hazaindultam volna (kb. 150 km) ha egy nappal hamarabb szabadulhatok. Most viszont utólag nem sajnálom! Annyi élményem volt/van, hogy (mint karikatúrista) két éve egy kötetet készítettem ezekből a rajzokból. Ha nem lettem volna katona, ez biztosan nem jött volna össze. A közösséget szerettem, a parancsnokokat nem.
2. Van azért olyan is, aki önként vállalja ezt, mint hivatást, s azt gondolom ez a világ legtöbb országában így van. Nekem éppenséggel édesapám negyven évig volt katona... És azt mondja, ha ma lenne fiatal, ma is ezt választaná. Manapság meg lesz sok szerződéses katona, akik vagy hivatásból, vagy megélhetésből választják ezt - önként.
Mellesleg: van aki az iskolát sem szereti, meg a pedagógusokat sem. És azt mondom, ettől szép a világ. "Mindannyian mások vagyunk"
|