Színváltás: |
|
Fórum - Illés Klub - Vendégkönyv | |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.12.20 13:14:10 (V) 18129. |
Amióta létezik a Miskolci Illés Klub, azóta minden koncert után gratulálok a fiúknak, és megköszönöm a játékot... Ennek ellenére már régóra tervezem, hogy ezt megteszem itt is... Kedves MIEZ-es fiúk! Talán Ti nem is tudjátok (nem tudhatjátok), hogy milyen élmény a zenéteket hallgatni a MI korosztályunknak... (hiszen a zenekar négy tagja még nem is élt akkor, amikor az Illés együttes már megszűnt) ... mert más a zenét hallgatni, és táncolni rá, és más ezzel együtt még nosztalgiázni is, amikor az embernek eszébe jutnak fiatalkori emlékek, vagy éppen az, amikor ezt a fajta zenét épp hogy csak megtűrték... nekünk akkor ez a zene jelentette az "ellenállást", az ideológiát, és sok mindenen átsegített... de hát mesélhetek én erről, ezt csak az érti meg, aki átélte azt a kort... Ezért is csodálatos számomra, hogy a zenétek által egy időutazást tehet az ember... És nagyon jól tudom, hogy a munka mellett (hiszen Ti nem "főállású" zenészek vagytok) milyen nehéz a próbákat és fellépéseket összehozni. És ráadásul az együttes dobosa, Tóth Zoli, az ország másik feléből Mosonmagyaróvárról jár Miskolcra... erre mondják azt, hogy nem semmi... Amikor még 2006 októberében olvastam a megyei lapban, hogy van egy MIEZ nevű zenekar, és Illés klubot szeretnének létrehozni, akkor nagyot dobbant a szívem... és azt mondtam magamban, hogy ha ez tényleg létrejön, akkor azt tejes erővel és szívvel segíteni fogom. És létrejött... Persze, ezt ki-ki másként éli meg... van, aki eljön zenét hallgatni, vagy táncolni, de biztosan van olyan is, akinek ugyanazt jelenti mint nekem, csak nem látok bele a lelkébe... Már régóta foglalkoztatott az a gondolat, hogy de jó lenne Miskolcon is egy Illés klub, de ez a MIEZ nélkül nem jött volna létre. Köszönöm Nektek fiúk! (a Fórum olvasóitól meg elnézést kérek, ha magánügyeimmel untattam valakit... ) |
<< 1 >> |
|