Indián!
Én ugyan mint fellépő ott leszek, és így -talán- nem érint a belépő kérdése, de mások "védelmében" hadd hozzam fel ezzel kapcsolatos felvetéseimet, amikre adott válaszok -megint csak talán- közérdeklődésre tarthatnak számot:
A belépők árában az egyesületi tagság alapján van különbség. Nem mindenki tudott ott lenni az egyesületi alakuló ülésen, aki szeretett volna, így nem is lehetett tag. Mivel az alapszabály még nincs kész, nem láthattam, nem tudom, hogyan, milyen döntéshozói mechanizmusokon és testületeken keresztül lehet taggá válni. Lehet a helyszínen is, azonnal? Ha nem, akkor hogyan, hogy január 17-ig taggá válhasson a jelentkező? Viszont ha az eljárás túl egyszerű, akkor az nem üthet vissza úgy, hogy az egyesületet könnyen "fel lehet higítani"?
Tekintettel az utóbbi hetek nem túl baráti hangulatú vitáira, szeretném leszögezni, hogy nem kötekedni akarok, de úgy vélem, hogy jó lenne, ha többet mondanátok az egyesületről (főleg praktikus tudnivalókat), mert én budapesti lévén sem tudok eleget, attól tartok. Persze, ez rajtam is múlik, úgy gondolom, amit lehet, azt épp megteszem: kérdezek.
|