G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.16 07:29:24 (P) 23076. |
2012. november 18.-án kerül megrendezésre az 59. Nemzetközi MegaBörze a Pecsa Music Hallban (Városliget), ami keretében megünnepeljük a Lemezbörze,...plusz 125. nyomtatott lapszámának megjelenését. A köszöntőt a Kormorán Memory Band zenéli, a műsor házigazdája B.Tóth László lesz. A magazin égisze alatt idén is összeálltak a 2012-ben 60 éves zenészek (Gidófalvy Attila, Kocsándi Miklós, Másik János, Németh Károly, Sáfár József és Szabó András), és előadják Juhász Mihály - The Sixties ’52: „Egy újabb 60 év (A dal bennünk él)” című szerzeményét. Nem tétlenkedik az első, legendás The Sixties’46 (Bródy János, Berki Tamás, Csabai Mátyás, Nagy Feró, Tolcsvay Béla, Szidor László és Varannai István) formációja sem. A csapat stílszerűen a 66-os úton halad… A „Route 66” magyar szövegét Várkonyi Mátyás követte el. Mindkét dal ősbemutatójára délelőtt 11 órától kerül sor a Pecsa színpadán. Az aznap rendezésre kerülő 59. Nemzetközi MegaBörzén a Magyar Posta kihelyezett postahivatal működtet, és az ott feladott küldeményeket az eseményhez kapcsolódó különleges alkalmi bélyegzővel látja el. A rendezvény időpontja: 2012. november 18. 10-16 óráig. Az ünnepség 11 órakor kezdődik. A rendezvény helye: Pecsa Music Hall, 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14. Városliget |
Joly | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.15 16:52:51 (Csü) 23075. |
Kicsit megkésve, de sok-sok hosszú boldog évet kívánok Neil Young-nak, aki annak idején a Woodstock-i fesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Kanadában nagyon népszerű és a 2010-es Vancouveri Olimpia záróünnepségének egyik ünnepelt fellépője volt. Nézzétek meg az ott készült felvételét. http://www.youtube.com/watch?v=3iHilRqOLx8 |
|
Előzmény: 23062, Illésfan |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.14 17:07:44 (Sze) 23074. |
Mahó Andi és Tini dedikál: Mahó Andrea és Bródy János új lemezüket dedikálják november 22-én 17h-tól a Láng Téka könyvesboltban 13.ker. Pozsonyi út 5. Plakát a Hírekben. |
|
Előzmény: 23064, Eszter |
skubicsek | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.14 12:28:54 (Sze) 23073. |
A 2012.11.17-i Classic Beat Club vendégfellépője Túry Árpi, a legendás Liversing énekese lesz! http://users3.ml.mindenkilapja.hu/users/classicbeatband/uploads/2012.11.17-iClassicBeatClubvendegfellepoje.jpg |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.14 05:31:10 (Sze) 23072. |
Koncz Zsuzsa koncertek novemberben: 14 - MOSONMAGYARÓVÁR Flesch Károly Kulturális Központ (Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc utca 14., telefon: +36 96 579 707) 19:00 óra 15 - GYŐR Bartók Béla Művelődési Központ (9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17.) 19:00 óra 26 - SZOMBATHELY AGORA Művelődési és Sportház (9700 Szombathely, Március 15. tér 5., telefon: +36 94 312 666) 19:00 óra 28 - SZÉKESFEHÉRVÁR ARÉV Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Gáz utca 19.) 19:00 óra |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.14 04:29:17 (Sze) 23071. |
Talán ez lesz a jó link a műsorhoz: http://www.dunatv.hu//musor/videotar?vid=745301 |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.14 04:15:47 (Sze) 23070. |
Éjjel 3 óra után véletlenül a Dunára kapcsoltam és láttam az ismétlést, nem tudtam, hogy ma Tini volt a vendég a Kívánságkosárban. A Duna tévé oldalán: http://www.dunatv.hu/musor/elo alul a videóválasztékban kell a Kívánságkosárra kattintani, a 2012.11.13.-i adás. Telepíteni kell egy plug-in-t a visszanézéshez, ami nekem nem sikerült, de aki ügyesebb nálam, vissza tudja nézni. |
|
Előzmény: 23065, G.TIBI |
skubicsek | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 19:46:54 (K) 23069. |
Kedves Klubtagok! Szombati programunkat ajánlom szíves figyelmetekbe: Classic Beat Club 2012. november 17-én 18:00-22:00 között a Fővárosi Művelődési Ház-ban Kedvcsináló: http://www.youtube.com/watch?v=JDpHgU2S50w Plakát: http://users3.ml.mindenkilapja.hu/users/classicbeatband/uploads/2012.november17.ClassicBeatClub.jpg „Ha megrezdül valami a szívedben, mikor hallod, ha mondanak Neked valamit ezek a szavak, hogy Ifipark, Via, Metro klub stb. akkor most feltétlen jó helyen jársz. A 60-as és 70-es évek lüktető rockzenéjére lehet tombolni, vagy az andalító balladákra lassúzni. Jöhetsz pároddal vagy egyedül, biztosan jól fogod érezni magad!” (tancrend.hu) 2012.10.06. Classic Beat Club képes-zenés összefoglalója: http://tripwow.tripadvisor.com/tripwow/ta-06b0-f2dc-31a9?lb Szeretettel várjuk a „Táncos lábú, őrült, örök teenagereket” és azokat is, akik csak élőzenét szeretnének hallgatni. Classic Beat Band |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 19:31:57 (K) 23068. |
Amikor még itt voltak az oroszok – Doctor Herz Kecskeméten Negyedszázaddal a Madách színházi ősbemutató után a kecskeméti Katona József Színház műsorára tűzi Tolcsvay László-Müller Péter-Bródy János Doctor Herz című musicaljét. http://7ora7.hu/hirek/amikor-meg-itt-voltak-az-oroszok-doctor-herz-kecskemeten |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 15:35:42 (K) 23067. |
Paul McCartney majdnem meghalt egy helikopterbalesetben Az incidens még májusban történt, azonban eddig a nyilvánosság nem értesült erről. http://ultimateclassicrock.com/paul-mccartney-and-wife-involved-in-near-disastrous-helicopter-incident/ http://www.hir24.hu/szines/2012/11/12/meghalhatott-volna-a-napokban-paul-mccartney/~~bulvar http://www.femcafe.hu/cikkek/celeb/dramai-helyzet-paul-mccartney-majdnem-meghalt http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/11/11/paul_mccartney_majdnem_helikopterbalesetet_szenvedett/ http://www.parameter.sk/rovat/bulvar/2012/11/12/paul-mccartney-majdnem-meghalt-egy-helikopterbalesetben |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 14:31:33 (K) 23066. |
A Duna World TV-ben az alábbi dalokat játszotta Tini: Édes életünk, Nyuggerdal, Ahogy állnak a csillagok, Maszkabál. A Syma koncert DVD keletkezésének körülményeiről és a jövő évi I.K. 3.0 szegedi, budapesti bemutatásáról is beszélt Tini. U.I. Aki nem tud elmenni a Láng Tékai dedikálásra annak lesz még két alkalom. Ha meglesznek a végleges dátumok akkor itt olvashatók lesznek. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 13:12:09 (K) 23065. |
Most a Duna Word kívánságműsorában több dallal Bródy János szerepel!!!!! |
Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.13 11:13:10 (K) 23064. |
Mahó Andi és Tini dedikál: Mahó Andrea és Bródy János új lemezüket dedikálják november 22-én 17h-tól a Láng Téka könyvesboltban 13.ker. Pozsonyi út 5. http://hu-hu.facebook.com/mahoandrea |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.12 16:51:21 (H) 23063. |
A mai napon 67 éves Neil Percival Young kanadai rockos, énekes, zeneszerző és szövegíró! Isten éltesse sokáig! |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.12 16:43:18 (H) 23062. |
Jövő augusztusban Roger Waters a Puskás Stadionban: http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/roger-waters-visszater-augusztusban-budapesten-a-fal http://www.fmh.hu/bulivan/20121109_roger_waters http://langologitarok.blog.hu/2012/11/09/ujra_budapesten_a_pink_floyd_fala |
ik30 | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.12 13:55:24 (H) 23061. |
Kedves G.TIBI, köszönjük a gondoskodást! |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.11 16:13:17 (V) 23060. |
Nagyszerű, 5 nap múlva pedig István, a király... nem lesz unalmas év. | |
Előzmény: 23052, G.TIBI |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.11 05:06:13 (V) 23059. |
Koncert DVD-vel jelentkezett Bródy János http://www.hirado.hu/Hirek/2012/11/08/10/Koncert_DVD_vel_jelentkezett_Brody_Janos_.aspx |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.10 20:57:41 (Szo) 23058. |
I.K. 3.0 2013. 08. 30. ARÉNA-plakát, a Hírekben. |
|
Előzmény: 23050, ik30 |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.11.10 15:52:07 (Szo) 23057. |
Az I.K.3.0. bekerült a Barátaink közé. Az oldalhoz Facebook-oldal is tartozik. | |
Előzmény: 23056, ik30 |
<< < 198 199 200 201 202 203 204 205 206 > >> |
|