"Hol a Fradi szív?" 
Az a bizonyos szív a pályán volt. Sokáig. Amíg fociról szólt a labdarúgás (vagy fordítva). A szurkolók megtették a magukét, amikor kimentek a meccsekre, a játékosok is, amikor hozták az eredményeket (amelyek lehettek volna jobbak is). Azok a kalandorok, akik klubvezetésnek titulálják magukat valószínűleg így is elégedettek, hiszen bár jó lett volna még néhány évig fejni ezt a tehenet, így is csurrant-csöppent éppen elég a köcsögükbe.
Én csak egy csendes szurkoló vagyok, aki nem jár meccsekre, csak éppen örül, ha a nagybátyja egykori kedvencei győznek, főleg pedig, ha bajnokságot nyernek. Nem tudok teljesen közömbös lenni azzal a csapattal szemben, amelyiknek egy volt jeles játékosa azt mondja, hogy az ő nevével elképzelhetetlennek tartja, hogy más klubnál dolgozzon, de egyébként sem fordult meg a fejében soha ez a lehetőség.
Miatta (pontosabban miattuk) a csendes rokonszenvem továbbra is a Fradié.  
Te is figyeltél, ugye Oszi! 
|
