Színváltás: |
|
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 13:34:37 (Csü) 8619. |
Kedves Rita! Nekem semmi bajom a Fórummal. Csak azzal, aki beleköt mindenkibe, nem csak belém, másba is. Azt lesi, hogy mibe lehet belekötni. Van ilyen. De ezt nem vagyok közteles elviselni! Kb. egy éve azért írtam először ebbe a Fórumba, mert szerettem volna megosztani azt a szerény tudásomat, amit bő negyven év alatt a magyar popzenéről szereztem (nem csak az Illésről). Ezért írtam találós kérdéseket, ami addig nem volt, ezért készítek diszkográfiát, ezért küldetem rengeteg anyagot az archívumba stb. Igét nem hírdettem, másokat nem oktattam ki, nem kötöttem bele senkibe, nem fikáztam le a klubban fellépőket (furcsa is, hogy az beszél a pályán sportszerűtlenségről, aki már sok embert "lerúgott"...) Pár hónapja azért döntöttem úgy, hogy csak tényeket írok a Fórumba, hogy ne tudjanak belémkötni. De hát így is sikerül. Van nekem épp elég dolgom az iskolában (hadd ne részletezzem, hogy milyen manapság a fegyelem, tanulás stb. amiért harcolnom kell, és ezt talán 35 év tanítás után meg tudom állapítani...), arra viszont időm sincs és kedvem sem, hogy felvegyem a kesztyűt azzal, aki mindenbe beleköt. Ha tehetem, továbbra is elsősorban ismeretterjesztést szeretnék itt a Fórumon - ha lehet. Ennyi. |
|
Előzmény: 8615, Rita |
svédasztal | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 13:26:27 (Csü) 8618. |
Szerintem, aki személyeskedni akar, az menjen át valamelyik index-topicba, ezer közül választhat. Örizzük meg ennek a fórumnak a "szüzességét" |
svédasztal | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 13:24:27 (Csü) 8617. |
Én még utaztam az 50-es évek végén, 60-as évek elején gözvontatású szerelvénnyel, kéttengelyes vagonokkal. Budapest, Déli pu - Balatonvilágos 110 km 2 és fél óra. Ritka ünnep volt, amikor 424-es vitte a vonatot. A mozdonyból dölt ki a korom, az akkori vagonokat elörelátóan feketére festették. | |
Előzmény: 8607, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:37:00 (Csü) 8616. |
Saját "eltűnésünket" lebegtetni egy fórumon nem túl elegáns dolog, mondhatni "zsarolás". Akinek nem inge, persze ne vegye magára... |
Rita | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:23:30 (Csü) 8615. |
Kedves István! Viszonylag új vagyok itt és nem is igazán szoktam irogatni (inkább csak olvaslak titeket), de azt nagyon sajnálnám, ha többé nem írnál ide. Hiányoznál innen és ezt szerintem nem csak én gondolom így. Amúgy is sokat köszönhetek neked, hiszen az elmúlt napokban sikerült felvennem a kapcsolatot rég nem látott rokonaimmal. Úgyhogy fel a fejjel! | |
Előzmény: 8611, Jelbeszéd |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:15:29 (Csü) 8614. |
Már az előkenő szivattyútól is majdnem megsüketültem. | |
Előzmény: 8613, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:11:14 (Csü) 8613. |
Jártunk egyszer tankörileg egy Szergej gépterében. És akkor beröffentették... | |
Előzmény: 8612, erga |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:08:17 (Csü) 8612. |
És akkorák, hogy ahol az én hajam végződik, ezeken ott kezdődik az ajtó alja, de inkább a piros lemez. Mikor mellettük állsz, iszonyat brutalitást sugároznak. Persze, hogy hatással vannak (még) a gyerekekre (is). | |
Előzmény: 8610 |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 12:00:56 (Csü) 8611. |
Felszólalt a Parlamentben 1997-ben az egyik képviselő (tudom ki az) és azt mondta, hogy "mert van itt olyan közöttünk, aki tízmillió forintot fizetett azért, hogy befutó helyre tegyék a listán" - mire rögtön felállt egy másik (az ő nevét is tudom) és tiltakozott, hogy ez aljas rágalom... Viszont az előző nem mondta ki a nevét egy szóval se... (korabeli jegyzőkönyvekből meg lehet győzödni róla) Azt hiszem, én nem írtam ki senkinek a nevét. Akinek nem inge, ne vegye magára. Az viszont tény, hogy van itt is, meg más fórumon is olyan, aki azt lesi, hogy hol tud belekötni bárkinek egyik-másik szavába, mondatába. És most ismét azt mondom, akinek nem inge, ne vegye magára. Szerencsére olyan ez a Fórum, hogy vissza lehet keresni minden hozzászólást... Tegye meg aki akarja és nézze meg, ki az aki beleköt minden mondatba, szóba. Nem vagyok bölcs, csak egy buta falusi tanító, de vagyok olyan öreg, hogy ezt már régen észrevettem, és ez engem sem lep meg. És ha egyszer úgy döntök, hogy (épp emiatt) nem írok ide többé, akkor sem fog megszakadni a szívem. ui. egyik ismerősöm mesélte, hogy volt a Fonográf fórumon is valaki, aki mindenkibe belekötött... |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 11:26:53 (Csü) 8609. |
A régi szép idők emlékére. | |
Előzmény: 8607, benzol |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 11:24:53 (Csü) 8608. |
Hát igen, az egy szenzációs gép volt, 9 éves koromtól fotóztam őket, másik kedvencemmel, a Szergejjel együtt. Előbbi a formájával, a kiállásával, utóbbi pedig a hangjával és az erejével hatott meg gyerekkoromban. Sajnos ma már nem csak a füst miatt, hanem az esetenként komoly olajszórás miatt sem szeretik őket személyvonatokon alkalmazni. Pedig mit meg nem adnék azért a dübörgésért. Ha le tudsz játszani mov típusú videókat, akkor rajta. |
|
Előzmény: 8607, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 11:07:48 (Csü) 8607. |
A Nohab volt az igazi! Azt ha megnézed szemből, mosolyog! Pár éve utaztam nosztalgia-vonattal, gőzös húzta. Elgondolkodtam azon, lehet, hogy nem sírnám vissza azokat az időket, ahogy dőlt be a füst az ablakon... |
|
Előzmény: 8606, erga |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 10:59:34 (Csü) 8606. |
Nekem addig volt élmény a dolog, amíg ruszki dízelmozdonyok húzták a vonatokat (pirosak voltak, a'la Ferrari ), olyankor gyakorlatilag egész úton kint lógtam az ablakban, másnap meg kötőhártyagyuszi a koromszemcséktől, de amióta befejeződött a déli vonal villamosítása, villanymozdonyok vannak, így sótlanná és unalmassá vált az egész. Jó, tudom, fiú vagyok. | |
Előzmény: 8604 |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 10:26:24 (Csü) 8605. |
Minden elismerésem ! | |
Előzmény: 8604 |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 10:08:49 (Csü) 8603. |
Na hát én biztosan beröhögtem volna, ha én utazok azon a vonaton Vonat... egy életre megúntam,mivel 5 éven keresztül azzal jártam Debrecenbe. Hála a kiváló csatlakozásoknak 4h volt az út hazáig,abból 2h Füzesabony-Debrecen,ugyanis ezen a ~100 km szakaszon minden budinál és fánál megállt . |
|
Előzmény: 8600 |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 09:57:23 (Csü) 8602. |
Na,azt még nem láttam,de bepótolom | |
Előzmény: 8597, hulio |
fboris | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 09:52:10 (Csü) 8601. |
Kedves Lilike.A 2004-es koncerten ott voltam és meg is van.A1984-es Búcsú felvételt keresném videón.De már kaptam egy két megoldást.Most jut eszembe abarátnőmet is Lilinek hívták aki megismertette velem az Illés zenekart 12 éves koromban. | |
Előzmény: 8525, Lilike |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 08:38:48 (Csü) 8599. |
Fent van, köszi. | |
Előzmény: 8598, Speci |
Speci | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 08:32:20 (Csü) 8598. |
Erga! Nem régen került a kezembe a Györ-Moson-Sopron megyei napilap egy példánya, melyben egy oldalt szenteltek Illés Lajos emlékének. Talán még ezzel is lehet az archivumot szinesiteni, ezért elküldtem Neked. Ha valami gond van a cikk megnyitásával kapcsolatban, kérlek jelezz vissza, mert akkor elküldöm nagyobb méretben. |
hulio | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.22 07:27:22 (Csü) 8597. |
Nem a teljesség, csak a magam kedvéért: Én vagyok Jeromos. "Mi lesz a, hol lesz a..?" | |
Előzmény: 8593, Zé |
<< < 869 870 871 872 873 874 875 876 877 > >> |
|