Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.25 05:02:10 (K) 19174. |
Most éjjel ismételték a Nagy Gyuri és lánya által vezetett A Nagy vita című műsor egy 2005-ös adását az m2-n, egyik vendég Bródy volt, téma az "egyedül nem megy - ?" gondolatkör, Bródy arról beszélt, hogy számára az egyedüli teljesítmény ugyanolyan fontos, mint a csapatbeli, meg hogy mennyire szeret egyedül (is) lenni. Majd megnézem, feltették-e a videótárba. |
Gigi | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 23:12:15 (H) 19173. |
Kedves Fórumozók! Azért írok, mert a segítségeteket szeretném kérni. Szeretném összegyűjteni az illés kislemezeket. Ehhez azt kellene látnom, hogy melyik kislemezhez, melyik EREDETI borító tartozik. Ugyanis, a lemezbörzén időnként lehet találni Illés kislemezeket, de mindenféle borítóban. Volna valaki, -akinek megvan az összes Illés kislemez-, aki elküldené nekem E-mailben a borítófotókat? Így gondolnám: borítófotó, alatta a két szám címe és a lemezszám. Talán ez nagy munka, de nekem mégis nagy segítséget jelentene, mert így tudnám, hogy mit keressek. Segítségeteket előre is köszönöm. Üdvözlettel: Gigi |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 15:58:07 (H) 19172. |
Azután meg már csak hármat kell aludni (végülis nem muszáj, lehet kevesebbet is), és ugyanott ABSZ | |
Előzmény: 19168, G.TIBI |
kata526 | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 11:41:08 (H) 19171. |
...és szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt! | |
Előzmény: 19168, G.TIBI |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 08:43:10 (H) 19170. |
Hatalmas tömeg, bocsánat, közösség várta a művésznőt vasárnap 11-kor a csömöri főtéren, nemcsak helybeliek, hanem messzi földről is érkeztek érdeklődők. Halász Judit a tőle megszokott színvonalon, jókedvűen szórakoztatta a közönséget. A négy-öt évesek mellett a negyven-ötvenéves gyerekeknek is nagyon tetszett és ez nem vicc! | |
Előzmény: 19165, szürke bagoly |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 05:42:48 (H) 19169. |
Május 30-án az RTL Klub TV-ben 9.15-kor Csiribiri Halász Judit filmkoncertje. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.24 04:49:49 (H) 19168. |
Május 25-én a Dúdolók játszanak a Bonyai étteremben 20-órától. |
Soós Adrienne | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.23 17:09:38 (V) 19167. |
Sziasztok! 2010.május 29-én (szombat) a Duna TV-ben 16.30-kor a Zenei Műhely vendége: Szörényi Levente lesz! Nézzétek, nézzük meg! Szeretettel: Adri |
h.pisti | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.23 10:26:54 (V) 19166. |
Kedves Kluboschok! Hátha érdekel valakit... http://zene.hu/cikkek/cikk.php?id=22366 üdv, Hegedűs Pisti |
szürke bagoly | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.21 18:59:42 (P) 19165. |
http://port.hu/pls/fe/festival.festival_page?i_festival_id=6995 Csömör : Halász Jutka koncert és egyéb programok |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.21 14:22:44 (P) 19164. |
Bocsánat, hogy egy más témát idehozok, de a mostani árvíz kapcsán fontosnak tartom az üzenetet, hátha tud valaki segíteni, vagy tud szólni olyannak, aki tud segíteni. Most kaptam az üzenetet: Friss hír - 2010 Május 21, 11:50 gazditkeresek.hu A zempléni kutyaotthont 2010. 05.17.-én elöntötte az árvíz. Mára már jócskán apadt, de gumicsizmával lehet cask közlekedni. A kutyákat próbálták elhelyezni , ám sokuknak vízben kell töltenie a napjaikat. Még most is aktuális, hogy akár örökbefogadással, de egy-két kutya ideiglenes befogadásával is nagyon sokat segítenének rajtuk.Aki csak teheti küldjön, élelmet, kutyaólat, anyagi támogatást. Várnak továbbá kétkezi segítséget, fuvart a mentéshez, üzemanyagot,... A teljes hír megnyitásához kattints a linkre: http://www.gazditkeresek.hu/hirek/sos-segitsegre-van-szukseg/277 -gazditkeresek.hu |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.21 14:19:14 (P) 19163. |
Sziasztok, megint kifogtam egy régi felvételt az m2-n, az imént adtak le egy régi Egymillió Fontos Hangjegy-et a retro zenei sorozatuk keretében, ámbár nem szerepelt a mai műsorukban, fene enné meg őket, így nem is tudom, visszanézhető lesz-e egyáltalán. Amennyire le tudtam jegyezni a vége stáblistáról: WHITE RIVER Bluegrass (?) country zenekar, rendező M. Lukács Ágnes, operatőr Ráday Mihály, szerkesztő Módos Péter és Bródy János "műsorközlő" - igen így szerepelt kiírva. És te jó ég, milyen fiatal, gyerekképű Bródy ajánlotta a zenekart a felvétel elején! (Mint a műfaj kedvelője, ismertette a zenekarról a tudnivalókat, és tényleg nagyon jók voltak.) Hát igen. Asszem gimis voltam, mikor ez ment "a tévében" - mert akkor csak egy tévé volt még. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 16:11:36 (Csü) 19162. |
http://www.longplay3313.hu/index2.htm |
|
Előzmény: 19160, svédasztal |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 16:00:02 (Csü) 19161. |
ISTVÁN, A KIRÁLY A Társulat előadásában Albert Stadion június 25., 26. http://www.fe-fe.hu/ |
svédasztal | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 15:58:02 (Csü) 19160. |
"Egy újszülöttnek minden vicc új" Különben is: én vidéki vagyok... | |
Előzmény: 19159, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 15:12:59 (Csü) 19159. |
Nem olyan új az a zenekar | |
Előzmény: 19158, svédasztal |
svédasztal | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 15:05:10 (Csü) 19158. |
Békei István (Putyi) új zenekara a Longplay 33 1/3 bemutatkozó koncert május 27-én 20:30 Filter klub, Budapest VII. Almássy u. 1. Sajnos nem tudok menni. |
Kárpátiék lánya | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 14:23:21 (Csü) 19157. |
Meghallgattam. Jó lesz.. |
|
Előzmény: 19156, szürke bagoly |
szürke bagoly | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 13:49:00 (Csü) 19156. |
Június 13-án Ők is fellépnek : http://ktl.uw.hu/ktl.html |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2010.05.20 12:50:24 (Csü) 19155. |
És Néka is ott volt! | |
Előzmény: 19154, Joly |
<< < 386 387 388 389 390 391 392 393 394 > >> |
|