Színváltás: |
|
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.27 10:52:33 (Szo) 22977. |
Hát ennyi csalódott embert én még nem láttam a miskolci Illés klubban, akik mind azon bosszankodtak, hogy Levente nem énekelt nekünk, jóllehet, beszélgetés volt meghirdetve, dehát a meglepetést nem lehet hirdetni, ami ezúttal elmaradt. Viszont a jó órás beszélgetés kárpótolt mindenkit, "Az Utazástól a Hattyúdalig" címmel rengeteg érdekességet, kulisszatitkot, újdonságot tudtunk meg, Levi felszabadult, jókedvű volt és valóban olyan nyíltsággal és közvetlenül beszélt a szűk baráti körben kb.négyszázszemközt, mintha csak néhányan lettünk volna. Még az Illés együttesről is meg tudtunk eddig nem hallott sztorikat, hiszen a jelzett időszakban volt jónéhány Illés koncert is. Jelbeszéd jelezte, hogy a beszélgetésnek nem tárgya a színpadi művek sora, hiszen ez megér egy külön misét, mire Levi azt mondta, hogy jövő ilyenkor az I.K. 3.0 bemutatója után aktuális lehet egy ilyen beszélgetés is. Mező Pista ezt magáról nyilván nem irhatja le, én viszont igen, hogy sok hivatásos "profi" riporterecske beiratkozhatna hozzá egy felsőfokú tanfolyamra, melyen megtudhatnák, hogyan lehet egy sokezerszer interjúvolt művésztől új dolgokat érdekfeszítően és tartalmasan kérdezni úgy, hogy közben hagyja beszélni a kérdezettet tudván, mikor kell közbeszólni és továbbhaladni. A MIEZ pedig hozta a megszokottan kiváló formáját, a jó hangulatot és irigykednek azok, akik nem lehetnek ott ma Füleken, várjuk az erről szóló beszámolót is. Szép volt Fiúk! | |
Előzmény: 22973, Jelbeszéd |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.27 00:15:58 (Szo) 22976. |
Én meg csak egyszer jártam Füleken.... És én sem tudom, hol van.... Ne ijedj meg, megtaláljuk... |
|
Előzmény: 22975, Illésfan |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.27 00:09:10 (Szo) 22975. |
Nem vagyunk túlságosan ismerősek Füleken, talán alig fél tucatszor jártam ott és akkor sem a Művelődési Házat kerestem. Ráadásul errefelé () munkanap is lesz holnap, úgyhogy túl sok idő sem lesz keresgetni... Na, de mindegy, szétnézek még a neten... | |
Előzmény: 22972, Jelbeszéd |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.27 00:05:23 (Szo) 22974. |
Ja, igen, azt nem néztem, csak a fő- és alcímet másoltam be. | |
Előzmény: 22971, Jelbeszéd |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 23:58:42 (P) 22973. |
Most jöttünk haza a miskolci Illés Klubból.... nagyon jól sikerült... Levente volt a vendégünk... Volt egy jó órás beszélgetés "Az Utazástól a Hattyúdalig" címmel, és sok érdekességet tudtunk meg a Fonográf időszakból, a lemezek megjelenéséről, a betiltott dalokról, és még sorolhatnám... A szünetben Levente állta a dedikálók rohamait... Aztán a MIEZ koncert következett. Rengetegen táncoltak... voltunk vagy kétszázan... Levente mellett ültem, és közben mindegyik dalról mondott valami érdekeset, mármint a dal születéséről... Itt volt Ágoston is a feleségével, és jól érezték magukat... Holnap a Felvidéki Fülek városába utazik a MIEZ, Levente társaságában, és ott ad egy másfél órás koncertet. Levente is fog énekelni 4-5 dalt. A miskolci klubból külön busz megy, és személyautóval is mennek többen... lesz vagy száz fős a miskolci delegáció... Egyelőre ennyit a ma esti klubnapról... |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 23:48:30 (P) 22972. |
A füleki Városi Művelődési Házban lesz..... és Fülek egy tízezres kisváros.... ott meg lehet találni mindent, aki nem találja meg... úgy kell neki..... |
|
Előzmény: 22970, Illésfan |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 23:45:35 (P) 22971. |
...már megijedtem, hogy Levente egyszerre két helyen is lesz, mert ma este nálunk volt Miskolcon..... csak hogy Hatvanban október 19-én volt.... |
|
Előzmény: 22966, Illésfan |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 20:02:15 (P) 22970. |
Jelbeszéd, nem tudod, hogy ez a füleki VMK, ahol a buli lesz, pontosan merre van? Semmit nem találtam róla, úgyhogy így nehéz lesz odatalálni. | |
Előzmény: 22950, Jelbeszéd |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 19:49:43 (P) 22969. |
Azt már tudtam, hogy csúszik - hiszen Te írtad, itt -, igazából az érdekelt, hogy nagyjából mikorra lesz meg. Különben úgy veszem észre, hogy az EMI már nem a régi... valami nem mehet jól náluk. | |
Előzmény: 22967, ummagumma |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 19:47:48 (P) 22968. |
Lézerrel digitalizálták Edison felvételét Háromdimenziós szkenneléssel állították vissza az első ismert hangfelvételt. Az alufóliára készített korai lemezt átszakította volna a tű, ha megpróbálják lejátszani. http://www.origo.hu/techbazis/20121026-lezerrel-olvastak-be-az-edison-altal-keszitett-legregibb-hangfelvetelt.html |
ummagumma | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 17:28:27 (P) 22967. |
én tudok csúszik a megjelenése azért a harácsonyi szezonra csak összehozza az EMI |
|
Előzmény: 22965, Illésfan |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 15:39:08 (P) 22966. |
Legendák nyomában: A hatvani Ady Endre Könyvtár vendége lesz ma este Szörényi Levente előadóművész. http://6van.eu/kultura/legendak-nyomaban |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 15:38:43 (P) 22965. |
A Bródy-DVD-vel nem tudod, mi van? Senki nem tud semmit róla... | |
Előzmény: 22964, ummagumma |
ummagumma | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.26 14:45:08 (P) 22964. |
Megérkezett a 3CD-s Bródy János Box Az előrendelt darabok mától átvehetők a Rock Diszkontban, illetve holnap viszi a futár. http://www.rockdiszkont.hu/index.php?param=2¢er=uj_termekek&term_id=8517 (Szintén megérkezett az új Republic) |
szokola | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 18:32:24 (Csü) 22963. |
Sziasztok! Vida Ferenc zenés fotóinak bővített változata: A NO coMMent Nincs út hozzád. |
|
Előzmény: 22962, szokola |
szokola | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 18:21:45 (Csü) 22962. |
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=vFD-m5fDxbI |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 14:50:21 (Csü) 22960. |
Újságcikk az Illés zenekarról Amerikában. 2012-ben az Ugly Things nevű amerikai zenei szaklap 33. számában megjelent egy nagyobb összefoglaló anyag több fotóval, korabeli plakátokkal az Illésről. A cikk írója Kovács László a magyar zene barátja, lemezkiadó. Ő adta ki a Liversing, Kex, Hungária, Scampolo, Radics Béla kiadatlan felvételeit és a "Paprikázz fel" Best of magyar rockzene 1965-1971-ig BAKELIT lemezeket. Zsófinak elküldtem az "anyagot" fordításra. Feltehetőleg hamarosan látható lesz az Archívumban. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 14:16:07 (Csü) 22958. |
Szia Péter! Milyen volt a Tolcsvay Laci koncert Göteborgban? "Mi vidékiek" sose tudjuk meg. |
svédasztal | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 14:02:52 (Csü) 22957. |
Nekem is ez jött le. | |
Előzmény: 22956, Zsofi |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2012.10.25 09:14:27 (Csü) 22956. |
Azt hittem, Illés Klub 3.0-ra utal a cím. | |
Előzmény: 22955, Illésfan |
<< < 204 205 206 207 208 209 210 211 212 > >> |
|