Színváltás: |
|
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.15 11:53:44 (K) 23394. |
A NYOLCKÉZLÁB dal keletkezésének története Vörös Andortól. "Egy újabb fiókmélyi kincs akadt a kezembe, egy eredeti Bródy kézirat, szintén a steel gitárhoz kapcsolódik. Ez a "Nyolckézláb" szövege. A dal több fázison ment keresztül. Eredetileg egy instrumentális darabnak írtam, kuriózumként. Megmutattam Levenének, Meghallgatta, de nem tartotta elég ütősnek. Erre tovább gondolva a dolgot, felvetettem, hogy legyen egy duett, az egyetlen két magyar steelgitáros előadásában. Ez már beindította a fantáziát. Elhívtuk Bródy Jánost a stúdióba, meghallgatta a darabot ésés szintén nem tartotta elég ütősmek, de támadt egy ötlete. Szövehet ír rá a steel gitárról. Az alkotás folyamata úgy zajlott, hogy Tini félrevonult az autójába - akkoriban egy Fiat 850-es sport kupéja volt, és egy fél óra múlva előjött a kész szöveggel. Így lett dal belőle. A kéziratból látható, hogy hogyan alakultak ki a rímek, a sorok, mondhatni betekintést enged az alkotói folyamatba. Azok a vonalak a szám szerkezetét hivatottak jelölni, valamint komoly számítások vannak a pedál- és húrszámokról. Amúgy ezen a napon kaptuk tőle az "Egy hétig tart"-ot. Mivel én voltam jelen a stúdióban egyedül, ellenszavazat nélkül magamra osztottam az előadói szerepet." Az eredeti Tini kézirat megtalálható az Archívum-Illés Klub 2013.-ban. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.15 11:47:30 (K) 23393. |
„Rohan az idő” - énekelte Koncz Zsuzsa Levente első dalában. Ez a hét év is mutatja, hogy FŐHŐSEINK maradandót, értékeset alkottak, amiről még ma is lehet beszélni itt a FÓRUMBAN, és a KLUBBAN is. Köszönet Horváth Marcellnek (Ergának), aki a rendszergazdánk és karbantartja a honlapot, valamint MINDENKINEK, aki ezen a fórumon keresztül is összetart minket. |
|
Előzmény: 23391, erga |
absz | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.15 09:04:32 (K) 23392. |
... és, ha már születésnap |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.15 06:50:27 (K) 23391. |
A hagyományok szellemében: |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.15 04:28:30 (K) 23390. |
Januári Halász Judit koncertek: 24. 16 óra VOKE József Attila Művelődési Központ 2120 Dunakeszi Állomás sétány 17. 26. 11 óra Rózsa Művelődési Ház 1184 Budapest Városház u. 1-3. 27. 11 óra Újpesti Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Ház 1043 Budapest Tavasz u. 4. |
Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 21:30:31 (H) 23389. |
Bródy János – „A jó dalban a dallam és a szöveg, mint egy DNS-spirál, összefonódnak és elválaszthatatlanok.” Bródy János a magyar könnyűzene ikonikus alakja. Nemrégiben megjelent koncert DVD-jéről, a zene jelenéről, múltjáról és jövőjéről beszélgettünk. http://est.hu/cikk/102413/brody_janos_-_a_jo_dalban_a_dallam_es_a_szoveg_mint_egy_dns-spiral_osszefonodnak_es_elvalaszthatatlanok |
cseresznyevirág | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 20:35:39 (H) 23388. |
Tegnap este 7-től egyfolytában Leventére és a Vujicsics együttesre gondoltam, ahová sajnos nem tudtam eljutni, de remélem előbb vagy utóbb látható lesz majd egy csipetnyi ízelítő a koncertből a YT-on. Helyette azzal vigasztaltam magam, hogy Elvis-t néztem a YT-on folytatva a születésnapi megemlékezést. Ma 40 éve állítólag több, mint egy milliárd ember tapadt a tv képernyőkre csak azért, hogy láthassa Elvis koncertjét Aloha, Hawaii-n, melyet élőben közvetítettek műholdon keresztül az egész világon. Szerintem Elvis hangja itt óriási volt : ELVIS - What Now My Love itt a teljes koncert 15 évesen ismertem meg a zenéjét az Elvis klub vezetőjének köszönhetően, és azóta egyfolytában szeretem. Érdekes, hogy Elvis egyetlen utóda, egy szem leánykája, ugyanabban az évben született, amikor én, csak 2,5 hónappal korábban. Megjegyzem még, hogy szép számmal található a Rock Diszkont kínálatában Elvis CD és DVD. http://www.rockdiszkont.hu/index.php?lap=100_219 Szóval, aki jobb minőségre vágyik, mint ami a YT-on található, az a Rock Diszkont-ból szerzi be. A Rock Diszkont így ír róla: „Ha létezik abszolút legenda, amely egy személyiség halála után élőbb, mint annak pályafutása alatt, akkor Elvis mítosza kétségkívül ezek közé tartozik. Megasztár volt már életében és szinte minden lehetséges rekordot magáénak tudhatott, de feltételezhetően ő sem gondolta, hogy tragikus halála után miféle új, egyedülálló karriert fog befutni.” Örülök annak, hogy Budapesten teret neveztek el róla. ---------------- Szeretnék elmenni az első magyar steel gitár találkozóra, mivel engem minden gitármuzsika hamar és könnyen levesz a lábamról. |
|
Előzmény: 23374, Zsofi |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 18:02:58 (H) 23387. |
Ezt a dalt még nem hallottam, mindig akad meglepetés, pedig azt hittem mindent ismerek. Meg lehet ezt valahol hallgatni? | |
Előzmény: 23383, Fazék |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 18:01:46 (H) 23386. |
Isteni fotó | |
Előzmény: 23378, erga |
Borella | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 18:00:55 (H) 23385. |
Rosenberg Dani : Koncz, Bródy, Cipő, Demjén, Pajor, Somló http://www.youtube.com/watch?v=RPPQ5GJN0mk&feature=youtu.be |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 13:16:26 (H) 23384. |
Reöthy Cecilia gyászmise január 26 (szombat). dél, Balatonszemes, Katolikus Templom, temetés, Köztemető, Balatonszemes, 13:00. |
Fazék | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 12:47:50 (H) 23383. |
Sziasztok Vájtfülűek! Valami nagyon finom készül az Illés Klub konyhájában február 23.-án. Vörös Andor kedvcsinálója után, Gittinger Tibi már a "szakácsokat" is felsorolja. Profi névsor. Aki szereti ezt a hangszert annak kötelező jönnie, aki nem (szerintem ilyen nincs) annak meg azért, hogy megszeresse! Csodálatos a hangja, és nem egyszerű lelket verni bele, nem véletlen, hogy kis hazánkban, nem sok értő művelője van. Aki meg ért hozzá az java részt ott lesz az Illés Klubban, olyan zenész vezetésével, mint Tini, azt hiszem ennél többet nem is kell mondanom. Végezetül álljon itt a steelgitár himnusza kedvcsinálónak (By Bródy János) Nyolckézláb Nyolc húron és kilenc pedálon Játszom a dalt neked És néha bal lábbal pengetek A jobb kezem helyett S néha nem tudom, hogy hol vagyok És mit miért teszek Ez ám az élvezet Tíz húron és hét pedálon Játszom a dalt neked És néha jobb lábbal húzom a hangot A bal kezem helyett S néha szédülök és nincs időm Hogy levegőt vegyek Ez ám az élvezet Nyolc húron és kilenc pedálon Játszom a dalt neked És néha jobb lábbal pengetek A bal kezem helyett Szeretni kell a steel-gitárt Csak így taposhatod Ez ám az élvezet Tíz húron és hét pedálon Játszom a dalt neked És néha jobb lábbal húzom a hangot A bal kezem helyett Taposni kell a steel-gitárt Csak így szeretheted Ez ám az élvezet |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 11:07:20 (H) 23382. |
Fotó Háber: Ruf Szilvia | |
Előzmény: 23378, erga |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 10:52:01 (H) 23381. |
Az FMH-ban február 23.-án megrendezésre kerülő I. HUNGARIAN STEEL GITÁR PARTY tervezett fellépői: Bartha Tibor, Bocskay István, Czoma Gergő, Dunn Chuck, Lengyel Tibor, Kutasi Zsolt, Nikodém Norbert, Vörös Andor..... Zenei rendező: Vörös Andor Fővédnök: Bródy János Zenei rendező: Vörös Andor Házigazda: a COUNTRY ARRABONA Belépő: 1400 Ft. Kosztya László által tervezett plakát a HÍREKBEN |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 10:49:30 (H) 23380. |
Köszi szépen és gratulálok a megtisztelő és megérdemelt ajánláshoz! |
|
Előzmény: 23379, Jelbeszéd |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 10:30:24 (H) 23379. |
Szép Napot Mindenkinek! Íme, egy másik dal a 2012. október 27-i füleki koncertről, ahol Szörényi Levente és a MIEZ együtt lépett fel. http://www.youtube.com/watch?v=WmrTs4WNezc |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 07:16:33 (H) 23378. |
Előzmény: 23374, Zsofi |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 01:53:00 (H) 23377. |
SZÖRÉNYI LEVENTE MEGHÍVÓJA, A HÍREKBEN. |
ummagumma | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.14 00:51:04 (H) 23376. |
Az 1993-as Atilla időben túl mutat az elmúlt 17 éven, az még közös projekt volt... | |
Előzmény: 23373, Illésfan |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.01.13 23:36:52 (V) 23374. |
Szörényi Levente tegnap a Vujicsics Együttes társaságában lépett színpadra a pécsi Kodály Központban. Az est igazi kuriózumnak számított, mivel a délszláv népzenei ihletésű "beat" dalok autentikus hangszerekken szólaltak meg, a Vujicsics Együttes tolmácsolásában: Amikor én még kissrác voltam Hej, barátom Alig volt zöld (!!!) Kugli Sárga rózsa A koncert után a Fenyves szállónál is tiszteletünket tettük, ahol annak idején Pásztory Zoli "randalírozott". Bár nekünk nem mondták, hogy "nincs szoba", de a szálló eléggé néptelennek tűnt, talán még mindig bezárkóznak, ha Szörényi Levente a városba érkezik. |
|
Előzmény: 23349, G.TIBI |
<< < 184 185 186 187 188 189 190 191 192 > >> |
|