Színváltás: |
|
hulio | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 11:04:53 (K) 7905. |
Teljesen igazad van, Nóri! (Persze, én ettől függetlenül szavaztam, ahogy a lottót is megveszem, nehogy már rajtam múljon, akármennyire is tudom, hogy baromság.) És azt gondolom, hogy ami a legboszantóbb az egészben, az az őrületes mértékű tehetségtelenség, ami csak úgy süt belőle. Ha át akarnak vágni, legalább ne nézzenek nyíltan hülyének! De amilyen edzett vagyok, megnézem a következőt is. Legalábbis, amíg az összeállítást ismertetik. | |
Előzmény: 7873, Rockybaby |
hulio | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 10:50:06 (K) 7904. |
Kedves Zé! Azt írod, hogy "Pótolhatatlan,hogy akkor nem lehettem ott azokon a koncerteken(még nem is éltem)". Nekem már akkor fájt a szívem. Aztán az idő, ahogy mondják, meggyógyított. De most megint felfokozott idegállapotba kerültem, és átérzem a hangulatodat. Sőt, most egy kissé hibáztatom is magamat, hogy nem tudatosan éltem meg a "realtime" adta lehetőségeket. És ezt már Gábrosznak is mesélem. Igaz, hogy amikor a "Halló, itt Balaton"-nal Siófokon is rendszeresen megjelentek, én igyekeztem ott lenni az előadásokon, de többször is volt, hogy csak a Szabadtéri Színpad kerítése mellett ácsorogva hallgattam végig a műsorukat, mert nem tudtam elég korán beállni a pénztárhoz. A jegyek az árusítás első napján már elfogytak. Első napján Sokan ott töltötték az éjszakát kempingszékeken. Én 6-kor álltam be a sorba, de akkor már több százan voltak előttem. A pénztár 10-kor nyitott. Végigálltam a sort, de nekem meg még százaknak már nem jutott jegy. A fél nézőtérre már félre voltak téve a jegyek az ismerősöknek, akiknek pedig sikerült, tízesesével vették. Amikor bejutottam, úgy "szerezték" nekem a jegyet. Ha az Illés játszott, a Szabadtéri körül a park is félig tele volt. A rendőrök felállították a szegélyköveken kuporgó gyerekeket, leparancsolták a környező fákról a leskelődőket, volt, akit még meg is suhintottak a gumibotjukkal, miközben kötelességtudattól duzzadó önérzettel sétálgattak közöttünk. És közben betöltötte a teret az Eljöttél... Arra konkrétan emlékszem, hogy ezt a számot a kerítésen kívül hallottam először élőben. Én nem jutottam a fiúk közelébe, de sokszor megálltam nézelődni annál a háznál, ahol a szállásuk volt. Belenyugodtam, megelégedtem azzal, hogy egyáltalán láttam őket élő mivoltukban, mert a zenéjüket így is teljesen a magaménak érezhettem, hiszen nekem énekeltek... Ahol már aztán OTT KELLETT LENNEM: '90.-Népstadion, '92.-FMH (Illés Karácsony), '96.-BS, '2001.-Népstadion (Szuperkoncert), 2005.-Sziget. Most, hogy másfél éve két tündér oldalvizén beeveztem az újjáéledt klubba, úgy érzem, hogy végül mindenért kárpótol a sors, még akkor is, ha egy nagy adag fájdalommal is jár. Ami Lajossal kapcsolatban vigaszt(?) jelent, hogy megadatott a személyes találkozás, az nagyon hiányzik Zoli esetében. Ez egy önző dolog, tudom, de az ember már csak olyan, hogy a szíve szentélyében őrzöttekről minél többet szeretne eltárolni. És most nem igazán a konkrét, lexikális ismeretekre gondolok, hanem a lelkületükre, mozdulataikra, mosolyukra, a figyelő vagy éppen elkalandozó tekintetükre, kézfogásukra, a hangjukra, amikor üdvözölnek bennünket, meg amikor elköszönnek, amikor felnevetnek beszélgetés közben. A való lényükre, amikor megérzik a személyes szeretetet, amely a tőlük kapott ajándék, a sok-sok öröm meghálálásának bátortalan kísérlete. Köszönöm Nektek, cluBOSCHoknak, hogy ha kissé megkésve is, de megismerhettem azt a világot, ahova egykor vágytam! Szép napot kívánok Mindenkinek! |
|
Előzmény: 7838, Zé |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 09:47:27 (K) 7903. |
Örülök. Ha van még valami, ne félj közkinccsé tenni. | |
Előzmény: 7901, Rita |
Rita | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 09:26:50 (K) 7902. |
bocsi, képeket akart lenni... |
Rita | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 09:26:27 (K) 7901. |
Marcell! Nagyon köszi, hogy feltetted a épeket amiket küldtem. Nagyon jó ott látni őket. |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 08:59:42 (K) 7900. |
lemaradt... | |
Előzmény: 7898, Goston |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 08:59:09 (K) 7899. |
Nóra, bátrabb vagy, mint én, mert én nem mertem leírni hozzászólásod második sorának utolsó szavában rejlő igaz megállapítást! | |
Előzmény: 7873, Rockybaby |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 08:56:06 (K) 7898. |
Üdv Ritának, jobb helyre nem kerülhettél volna, már ami a fórumot és a klubot illeti! | |
Előzmény: 7875, Rita |
Goston | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 08:54:34 (K) 7897. |
Habár még "folyt.köv." itt és most szeretném elismerésem kifejezni Istvánnak a részletes, gondolom sokunknak újat mondó Illés Lajos diszkográfiáért! Köszönjük! | |
Előzmény: 7870, Jelbeszéd |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 08:22:46 (K) 7896. |
Szép napot mindenkinek! Marcell felrakta a képeket, melyeket Rita (Lajos keresztlánya) küldött! Nézzétek meg Lajos mappájában! |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.06 00:32:45 (K) 7895. |
Hérics Nándor a "popzenészek házifestője" a pénteki megemlékezésre kölcsönadja a klubnak mindkét Illés Lajos portréját. Este összefutottam Ummagummával, pénteken megpróbál eljönni az FMH-ba. |
Téhájé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 23:56:45 (H) 7894. |
Egy sör nem sör, két sör fél sör, három sör egy sör.... - de egy sör nem sör...! Bizony ez így volt már akkor is! | |
Előzmény: 7890, Gábrosz <; |
szürke bagoly | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 23:55:45 (H) 7893. |
Majd kitesszük a teltház táblát. Bár ne ilyen szomorú esemény kapcsán kellene. |
|
Előzmény: 7891, Gábrosz <; |
szürke bagoly | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 23:53:11 (H) 7892. |
Az "emeleti büfé" az a szentély volt , én Zolival kerültem fel előszőr ,aztán később még jó párszor. Zoli autószerelője és az én unokaöcsém egy helyen voltak katonák- Ady ligeten-és volt ,hogy együtt látogattuk meg Őket , ekkor haverkodtunk össze. Igy aztán bekerülhettem az "emeleti csapatba" és ott aztán tényleg sokmindenkivel lehetett találkozni. Sok zenész ismerősöm még abból az időből való , mert az Illés klubban akkoriban is divat volt a vendégek fellépése. A sör pedig ott is jó volt és a büfés nem kérte a személyimet. /Ugyanis még kiskorú voltam / |
|
Előzmény: 7890, Gábrosz <; |
Gábrosz <; | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 23:46:09 (H) 7891. |
amúgy arra gondoltam már sokat, hogy pénteken hogyan fogunk beférni a klubba? merthogy eddig is elég szép számmal szoknak jelen lenni - pláne akkor most? végülis kIs heLyen is eLfÉr a Sok jó... |
Gábrosz <; | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 23:42:08 (H) 7890. |
na és milyen volt a sörözés az emeleti büfében? vagy arra már nem emléxel? - de képzelem, persze, hogy mások előtt az a lényeg, hogy fönn voltál vele, az már csak a második kérdés, hogy mi volt ott... | |
Előzmény: 7889, Téhájé |
Téhájé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 22:06:59 (H) 7889. |
Annához kapcsolódva... Én nem voltam eleinte annyira közeli (személyes) kapcsolatban a fiúkkal, de miután bármikor oda lehetett menni hozzájuk, kérdezni, beszélni pár szót...- egy idő után valahogy pofáról csak ismerősök lehettünk nekik...! Valamelyik ilyen beszélgetés alkalmával Lajos felhívott az emeleti büfébe egy sörre..(ez elképzelhetetlen nagy kiváltságnak számított, hiszen a klubnapokon az egy elzárt - mai kifejezéssel V.I.P. területnek számított!) Amíg mentünk fel a lépcsőn, igyekeztem a lehető legközömbösebb pofát vágni, mint akivel ez naponta többször előfordul, de közben feszítettem, mint pók a lucernásban, és a szemem sarkából azt figyeltem, hogy látják-e elegen... Tudom, hogy nem egy nagy történet, de a hangulatunkból, tiszteletünkből talán visszaad valamit... |
dzsucee | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 22:04:02 (H) 7888. |
Sziasztok Mindenki!Próbálgatom pótolni az elmaradott hozzászólások olvasását. Jó kis történeteket olvastam itt Nekem is van csak hát nem ilyen közvetlen ugyebár.A nagymamámék régen a Visegrádi utcában laktak,ugyebár ahol a Szörényi fivérek,anno.A sarkiboltba járt vásárolni a mama,ahol összefutott néha Leviék anyukájával.Jöszönő viszonyban voltak.Mikor elmesélte mama,hát én hátast dobtam A másik meg az,hogy anyukám a szobi nevelő otthonban dolgozott és ott laktunk bent egy szolgálati lakásban.Ugyebár ott voltak a Szörényiék még réges-régen ilyen bentlakásos iskolafélében vagy mi.Nos...egy néni mesélte nekem,aki akkor ott dolgozott,hogy a Levi kedvenc étele a mákostészta voltHáhá...szóval nekem ezek a történeteim velük kapcsolatban...persze ez nem olyan jó mintha találkoztam volna velük a "nagy időszakban" de azért egy kicsit ez is jó |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 21:48:14 (H) 7887. |
Ezeket a történeteket szerintem mindenki érdeklődéssel olvassa,tehát: még- még -még | |
Előzmény: 7877, Anna |
Lilluka | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.05 21:48:02 (H) 7886. |
Kedves Rita! Én is üdvözöllek a fórumon. Biztosan jól fogod magad érezni. | |
Előzmény: 7875, Rita |
<< < 902 903 904 905 906 907 908 909 910 > >> |
|